Életbátorság

2023-01-26 18:01:53-kor,Egyéb kategóriában

Mi MANNA-s munkatársak sokszor beszélgetünk arról, mit és hogyan szeretnénk megosztani veletek.

Egyik ilyen alkalommal beugrott az a szó, hogy ÉLETBÁTORSÁG!

Igen ez az! Nem félni a változástól, kihívásoktól, bátran jelen lenni az életünkben, keresni és megtalálni a mindennapi történések kihívásaira a megfelelő életválaszokat.

Pár héttel azután, hogy rátaláltam erre a szóra (ami nagyon büszkévé tett), a könyvespolcom mellett elsétálva megakadt a szemem a régi könyveim között egy címen. ÉLETBÁTORSÁG!

Egy 1931-ben megjelent könyv címe! Ahogy titeket, engem is kíváncsivá tett, mit jelenthetett ez a szó közel száz évvel ezelőtt.

„A puhány élet idővel unalmassá válik. Az életbátorság azokra jellemző, akikre sok sorscsapás hull, befelé fejlődnek, magukba mélyednek. Ez idézi elő a nagyságot, mert a nagyság, a mélység, a magasság ugyanaz. Nem mindenki lesz naggyá a csapások alatt, csak akik megvívják az élet harcait! Akik sokat állottak ki, nagyszerű életbátorságra tesznek szert, föltűnik bennük valami derűs nyugalom, amelyet csak a helyesen átszenvedett életküzdelmek idéznek elő. Az életbátorság az Alpokhoz hasonlít, melynek oldalán száz a vízesés és ezer a szakadék, de széjjel vetett lábukon felséges nyugalommal állnak és fejük az égbe fúródik.”

A lelki békesség és a derült nyugalom birtokosai!

Erre haladunk mi MANNA-sok is, közösségben könnyebb!

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.